Hírek : Szabó Eszter és Kontor Tamás egypár? |
Szabó Eszter és Kontor Tamás egypár?
Szerkesztő 2006.03.25. 09:31
Ez nem Izáról szól de szerintem jó kis hír!
Megvan a Megasztár újabb szerelmespárja. Most már egyik érintett sem csinál titkot belőle, bár Kontor Tamás és Szabó Eszter nem veri nagydobra kapcsolatukat.
Ezzel követik "nagy elődeik" példáját, hiszen az előző vetélkedő győztese, Molnár Ferenc Caramel is sokáig titkolta szerelmét Bartók Eszterrel.
A titkolózás egyébként érthető, a 24 esztendős gyulai lány védeni szeretné friss kapcsolatát, ugyanis nem igazán szerencsés a hódítások terén. "Eddigi kapcsolataim az első évfordulót sem érték meg, ennek persze én is oka voltam, hiszen sosem kezdeményeztem" - mesélte féltett titkait a tehetségkutató "kalapkirálynője", aki nem tudja, hogy mi fogta meg újdonsült barátjában.
Egy biztos, kapcsolatuk még a középdöntők alatt alakult ki, mikor Puskás Péterrel és Hoffmann Mónikával együtt jártak fotózásról fotózásra, és ismerték meg Budapestet, hiszen négyük közül csak Tomi a helybéli. Később, immár a Mega-ház lakójaként, órákig tartó beszélgetésekre került sor közöttük. Ekkor fordult mélyebbre a kapcsolatuk, talán a környezet is közrejátszott, hiszen itt együtt élnek, ami jó körülmény a mélyebb kapcsolatok szövődésére. A kényszerű összezártság okán sok mindent meg tudtak beszélni, és akárcsak Palcsó Tomi és Tóth Gabi esetében, ez alkalommal is fellobbant a szerelem a fiatalok szívében.
Eszti Tomiban megtalálta mindazt, amit keresett a "Nagy Őben". Ennek ellenére óvatosan kezeli a dolgokat, hiszen tudja, hogy Tamás nemrég szakított kedvesével, és nem akarja felszakítani az alig begyógyult sebeket. Persze tudja, hogy vele sem egyszerű az élet, de bízik abban, hogy számos csalódás után végre a szerelemben is révbe ér.
|